[origo] Filmklub

Audrey Tautou tütüje tuti

filmklub — Sat, 25 May 2013 23:55:41 GMT

Vasárnap véget ér az idei cannes-i filmfesztivál, így a vörös szőnyegen felvonuló sztárokat szemrevételező sorozatunk is utolsó részéhez érkezett. Már korábban is voltak jelei, de most már biztos, hogy a fehér az új fekete, hiszen Nicole Kidmantől Marion Cotillard-ig sokan bújtak szűzies hófehérbe. Kedvencünk azonban a fesztivál legjobb filmjének két főszereplőnője volt, akik külön-külön is gyönyörűek, de együtt végképp nem találtunk náluk szebbet.

Nyaljál, kékhajú lány!

Varga Ferenc — Sat, 25 May 2013 16:47:29 GMT

A La vie d'Adele (Adele élete) volt messze a legjobb film idén Cannes-ban, és tényleg nem azért, mert majd tíz percig szemérmetlenül mutatja a kamera, ahogy érzékien szexel két fiatal lány. A tunéziai származású francia Abdellatif Kechiche filmje egyszerűen azért jó, amiért a mai román mozit is szeretni lehet: mellbevágóan hiteles és életszagú. Egy kamaszlány elkezd járni egy másikkal, nincs ebben semmi extra. Ez az egyszerű sztorit viszont olyan közvetlenséggel és természetességgel meséli el a film, mintha a szomszéd jófej lányt lesnéd folyamatosan egy láthatatlan, mozgó kulcslyukon át. A háromórás leszbitémájú La vie d'Adele-t valószínűleg nem vetítik majd a magyar mozik, de meglepődnénk, ha nem nyerne fontos díjat vasárnap.

Emma Watson akkor is elmegy, ha jön

filmklub — Fri, 24 May 2013 16:22:02 GMT

Paul Newman tökéletesen csókol, Michael Douglast kék vattacukorba göngyölték, Carey Mulliganre meg több kiló gyöngyöt aggattak. És még ők jártak jól, mert a kukucskáló Ryan Goslingot csak sejtelmes fénycsóvákkal, az unalmas szmokingos Leonardo DiCapriót meg még azzal sem próbálták izgalmassá tenni a Cannes-ban debütáló filmek plakátjain. Kenczler Márton visszatérő poszterszakértőnk szemrevételezi a vasárnap záruló filmfesztivál plakátfelhozatalát. Kiderül, a festett kép újra divatos, de szívesen terveznek poszter gyanánt könyvborítót is a grafikusok.

Antal Nimród lerobbantja a füledet

Varga Dénes — Fri, 24 May 2013 14:57:39 GMT

Antal Nimród (Kontroll) biztos, hogy nem azért ment ki Hollywoodba, hogy koncertfilmet rendezzen a Metallicának, de az előzetes alapján ebbe a melóba is beleadott mindent. Nem elégedett meg a koncertfilmek szokásos felépítésével, a Metallica Through the Never 3D nem csak annyiból fog állni, hogy az elején felmegy a színpadra a zenekar, aztán a végén levonul, hanem leforgatott hozzá egy narratív szálat is, amely párhuzamosan fog folyni a koncerttel, és amelyben a Metallica egyik roadjának fontos feladatot kell végrehajtania a városban. Ennél többet nem árul el a kiadott sajtóanyag, az előzetesből látszik, hogy elég komoly balhékba fog keveredni a srác: előbb autóbalesetet, majd utcai lázadást kell túlélnie, később pedig mintha az apokalipszis egyik lovasa is üldözőbe venné. A fiatal roadot Dane DeHaan (Erő kronikája) alakítja, akinek a neve most még csak keveseknek mond bármit is, de ez jövőre meg fog változni, ugyanis ő fogja játszani Harry Osbornt a Pókember következő részében.

http://www.youtube.com/v/VhrLSEG4gY8?version=3&hl=hu_HU

Meglepődnénk, ha ezek közül bármelyiket is látták volna Lars Ulrichék, de a Metallica Through the Never 3D messze nem az első zenés projektje Nimródnak. Több emlékezetes klipet rendezett már a Quimbynek, az Up zenekar Nap című számához pedig egy egészen ötletes földönkívüli támadást forgatott le a BME épülettömbjei között.

Az amerikai mozik szeptember végétől fogják vetíteni a filmet, magyarországi premierről egyelőre nincsenek információink. Simán el tudjuk képzelni, hogy a jövő évi Titanicra eljut, de a rendes moziforgalmazást sem tartjuk kizártnak. Bőven van annyi Metallica-rajongó az országban, hogy valaki fantáziát lásson a Metallica Through the Never 3D bemutatásában.

Nimródnak sok sikert kívánunk a filmhez, de nagyon várjuk már, hogy ismét saját anyagból dolgozzon: jöhetne a Paraffin című sci-fi, vagy a régóta emlegetett szarvasgomba-vadászatos történet.

Morgan Freeman bealudt interjú közben

Varga Ferenc — Fri, 24 May 2013 13:59:09 GMT

Morgan Freeman a Szemfényvesztők című filmjének bemutatója apropóján vendégeskedett szerdán a Fox News reggeli műsorában kollégájával, Michael Caine-nel együtt. Miközben Caine a film trükkfelvételeiről beszélt a műsorvezetővel, a mellette ülő Freeman szeme lecsukódott, feje előrebillent és picit elszunyókált. Röviddel később felriadt, még épp időben ahhoz, hogy válaszolni tudjon a neki szánt kérdésekre.

http://www.youtube.com/v/acC3sj6RaOs?version=3&hl=hu_HU

A műsor házgazdái később Twitteren viccelődtek az esetről. "Ilyen hatással vagyok az emberekre. Annyira sajnálom, hogy megzavartam Morgan Freemant alvás közben" - írta az egyik műsorvezető, Bill Wixey.

A bankrabló bűvészekről szóló Szemfényvesztők című film június 13-tól látható a magyar mozikban.

Elcserélnéd a gyerekedet?

Onozó Róbert — Fri, 24 May 2013 13:49:28 GMT

A cannes-i filmfesztivál első napjaiban a legnagyobb díjesélyesek közé hajrázott a japán Hirokazu Koreeda ellenállhatatlanul kedves és humanista drámája két elcserélt kisfiúról és a családjaik előtt álló nehéz döntésről. A zsűrielnök Spielberg imádni fogja a Like Father, Like Sont.

Scarlett Johansson nem szereti a pornót

Varga Dénes — Thu, 23 May 2013 19:03:07 GMT

Joseph Gordon-Levitt (Beépülve, Looper - A jövő gyilkosa) kipróbálta magát íróként és rendezőként, és látva a Don Jon ötletes és humoros előzetesét, ennek csak örülni lehet. Az általa alakított fehér atlétás macsó nem bonyolítja túl az életét: család, templom, csajok, haverok, autó és pornó. Scarlett Johansson feltűnése azonban felborítja az egyensúlyt, és a főszereplő válaszút elé kerül. Vagy megszabadul a pornófüggésétől, vagy otthagyja őt a barátnője. Elég súlyos lehet az addikciója, ha még úgy sem tud leállni a szexvideók nézésével, hogy egyébként a mindig dögös, de most egyenesen szuperszexi Scarlettel osztoznak ugyanazon az ágyon.

Johansson piros ruhás antréján kívül, van itt még sok izgalmas részlet, amiért lelkesedni lehet. A Don Jon azzal provokál, hogy egy szintre hozza a csajos romantikus filmeket a pornóval. Még egy fiktív rózsaszín ködös alkotásból is láthatunk részleteket, melyben Anne Hathaway és Channing Tatum autózik el az örök szerelem országútján. Az pedig irtó vicces, ahogy a főszereplő rappel vezetés közben: az önbizalma csak addig tart, amíg nem látja és hallja őt senki más. A film ősszel érkezik a magyar mozikba.

Sörrel a világvégét is túl lehet élni

Varga Dénes — Thu, 23 May 2013 18:39:57 GMT

Az alkohol átsegít a világvégén? Ki írta a Bibliát? Hogyan lehet legyőzni a szemükből gyilkos sugarakat lövő robotokat? Csupa fontos kérdésre fogja megadni a választ a The World's End, amely Edgar Wright Cornetto trilógiájának a befejező része. Az eddigi két epizód (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok) az előző évtized legszórakoztatóbb filmélményei közé tartoztak, így hát most is hasonló csodában reménykedünk. Május elején jött ki az első előzetes a filmhez, de máris itt van a következő, még több szenzációs poénnal, és immáron Rosamund Pike sem csak egy pillanatra tűnik fel benne. Simon Pegg legnagyobb bánatára a szexnél jobban érdekli őt az, hogy milyen erők szállták meg a szülővárosát.

Aki esetleg még nem hallott volna az év vígjátéka címért folytatott verseny egyik esélyeséről: öt gyerekkori barát (Simon Pegg, Nick Frost, Paddy Considine, Martin Freeman és Eddie Marsan) elhatározza, hogy végigjárják szülővárosuk kocsmatúráját. A korsó sörök mellett azonban egy jóval halálosabb ellenséggel is szembekerülnek, kiderül, hogy a város lakói valójában robotok. A filmet az Egyesült Királyságban júliusban, az Egyesült Államokban pedig augusztusban fogják bemutatni. A magyarországi premierről ez idáig nem érkezett információ.

Szeressük Mengelét?

Bujdosó Bori — Thu, 23 May 2013 16:55:17 GMT

Az argentin Lucía Puenzo (XXY) Wakolda című, Cannes-ban bemutatott filmje szép szabályos, kerek dráma, ami talán nem is rázza meg a velejéig az embert, utána viszont napokig mászkálhatunk kínzó erkölcsi kérdésekkel a nyakunkon. 1960-ban vagyunk Patagóniában, egy úton levő, háromgyerekes család találkozik egy megnyerő modorú, bajszos német úriemberrel (Alex Brendemühl), és megengedik neki, hogy kövesse őket az argentin Nahuel Huapi tóhoz. A család egy üresen álló panziót készül újranyitni ott, a német orvos pedig rögtön be is költözik első vendégként. A titokzatos idegen ott segít, ahol csak tud: kezdeményezi a családfő által tervezett játékbaba sorozatgyártását, kezelést javasol a tizenkét éves, korához képest fejletlen kislányuk, Lilith számára, a terhességét nehezen viselő anyát pedig ellátja olyan szerekkel, amiktől rögtön jobban érzi magát. Csak egy bökkenő van: a német urat igazából Josef Mengelének hívják.

Alex Brendemühl és Florencia Bado a Wakolda című filmben

Az igazságot nem ismerő, legfeljebb homályos rosszérzéssel küzdő családdal ellentétben bőven akadnak, akik pontosan tudják, ki is a közösségükbe érkezett német. Ők többségében náciszimpatizánsok, és bármit megtennének, hogy segítsenek a bujkáló Mengelének, de felbukkan köztük egy nácivadász is. Ahogy telnek Mengele hasznos hétköznapjai, a lappangó rosszérzés egyre növekszik a nézőben is. Látjuk, hogy pácienseit kísérleti nyúlként kezeli, de mégiscsak azzal szembesülünk újra és újra, hogy ez a Mengele igazából igen rendesen bánik mindenkivel. A csúcspont a családon belül kialakuló élet-halál helyzet, ami az orvos közreműködése nélkül valószínűleg tragikus véget érne.

Natalia Oreiro és Diego Peretti a Wakolda című filmben

Szorul a hurok Mengele körül, de nem különösebben izgulunk azon, hogy mikor kapják már el, mert az egykori rémtetteiből semmit sem látunk, nem kisgyerekek gyilkosaként áll előttünk, csak a békésnek tűnő jelent kapjuk, mintha két különböző emberről lenne szó. Puenzo mesterien úgy intézi, hogy ez a kettősség nem a thrillerektől megszokott, felfokozott drámaisággal robogjon, hanem csupán tompán, a háttérben feszítsen, mintha egy apró kavics ment volna a cipőnkbe, de még nem tudatosult volna bennünk, hogy miért is olyan kényelmetlen most gyalogolni. Szinte egészen a film zárójelenetéig fenntartja ezt, akkor viszont egyértelművé teszi, hogy mi is zajlott a szemünk előtt. Mi pedig összezavarodva, kicsit megszégyenülve sétálunk ki a moziból.

Erényövet az álomszép tiniprostira!

Onozó Róbert — Thu, 23 May 2013 15:28:37 GMT

Sokan az idei év cannes-i botrányfilmjét várták a Jeune & jolie tiniprostijától, szerencsére azonban egy gyönyörű, titokzatos és érzékeny drámát kaptunk helyette az elvesztett ártatlanságról. Marine Vacth személyében pedig megvan Catherine Deneuve örököse és az idei versenyprogram legszebb színésznője.

Superman bedurvult

Varga Dénes — Wed, 22 May 2013 18:38:56 GMT

Hibátlan ívet ír le Az Acélember reklámkampánya. Az egész az első két előzetessel kezdődött, amelyekben költői, borongós képsorokkal vezették elő a filmet, és szinte nem is mutatták a szuperhőst (Henry Cavill) a legendás ruhájában, csak az ifjú Clark Kentet, ahogy próbál elbújni a világ elől. Most viszont már nincs több líra, Zod admirális (Michael Shannon) megérkezett az embereivel a Földre, Supermant követeli, és ha nem kapja meg, elpusztítja az emberiséget. A felfoghatatlanul gyorsan pörgő képeken van minden, amitől majd ámuldozni lehet a moziban: idegen bolygóról származó hatalmas űrhajó, fejünk fölött a toronyházba csapódó repülőgép, koponyák tengerében elmerülő Superman. Bízzunk Christopher Nolanben, hogy vaskézzel irányította Zack Snydert (300, Watchmen: Az őrzők), és nem engedélyezte a rendezőnek a rá jellemző vizuális túlkapások (Álomháború) ismételt elkövetését. Ha már ott van egy igencsak előkelő helyen Nolan neve a stáblistán (producer), akkor a látvány mellé elvárjuk a mértéktartást és az intelligenciát is.

Hugh Jackman nem kér a halhatatlanságból

Varga Dénes — Wed, 22 May 2013 18:33:26 GMT

A Farkas (The Wolverine) legfrissebb előzetese ugyan kevés új képanyaggal szolgál az előzőekhez képest, viszont végre már úgy van összevágva, hogy a látottak felcsigázzák az ember érdeklődését. A címszereplő képregényhőst (Hugh Jackman) egy Japánban élő, régi ismerőse hívatja magához, és felajánlja neki, hogy megszabadítja a teherként megélt halhatatlanságától. Kicsivel később láthatjuk egy pillanatra Vipera (Szvetlana Hodcsenkova) kígyónyelvét, és az Ezüst Szamuráj is többször felvillan. A Tűzgyűrű-höz, vagy az új Superman-filmhez képest jóval kisebb méretekben folyik a pusztítás, de ha kihasználják a helyszínben rejlő potenciált (lásd Kill Bill), és még a Farkas dilemmája is kellően érdekesen lesz bemutatva, ebből akár egy kellemes meglepetés is lehet a nyári látványmozik mezőnyében. A filmet július 25-től fogják vetíteni a hazai mozik.

Ryan Gosling mégsem az Isten

Varga Ferenc — Wed, 22 May 2013 18:00:00 GMT

Az irgalmatlan (Only God Forgives) című filmre vártunk a legjobban a cannes-i filmfesztiválon, de a csalódás csak annál nagyobb. A Drive rendezője ezúttal unalmas, üres, erőszakos filmet csinált, amiben Ryan Gosling maximum önmaga paródiáját nyújtja. A filmet Cannes-ban is elégedetlen morgás fogadta, pedig ha a rendező Nicolas Winding Refn eddigi munkásságát nézzük, csak azt hozta, amit szokott. De a Drive után ez több, mint punk gesztus. Nagy kitolás a nézőkkel. A film július közepén jön Magyarországra.

Melyik a legjobb Ryan Gosling?

Vorák Anita — Wed, 22 May 2013 17:56:16 GMT

Most, hogy Cannes-ban bemutatták Ryan Gosling és Nicholas Windig Refn közös új filmjét, Az irgalmatlan-t is, egy időre biztosan le kell mondanunk a filmezéstől a rendezéshez visszavonuló színészről, aki az elmúlt néhány évben letarolta Hollywoodot. Összegzésként végignéztük minden filmjét, hogy megpróbáljuk elkapni, mikor lett a melírozott hajú pomponlányból tesztoszteronfelhőben fürdő férfi, a görcsösen akaró gyerekből mindenre képes színész. Láttuk öregen, dagadtan, megtörve, nőnek öltözve, sírni, nevetni, ölni, és megpróbáltuk kiválasztani, melyik a legjobb Ryan Gosling. A legrosszabbtól a legjobbig rangsoroltuk a filmjeit. Pokoli nehéz feladat volt.

Robert Redford elveszett a tengeren

Bujdosó Bori — Wed, 22 May 2013 13:42:14 GMT

Amikor tavaly tavasszal első filmje, a Krízispont című remek gazdasági válságos thriller kapcsán interjúztam J. C. Chandorral, elárulta, hogy hamarosan Robert Redforddal forgatja az All Is Lost című filmet, ami végig a nyílt tengeren játszódik és Chandor szerint "akció-művészfilm". A most zajló cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában, versenyen kívül vetített film műfaját ennél találóbban nehéz lenne meghatározni: egyrészt egy nagy akciójelenet az egész, mert semmi más nincs benne, mint hogy Redford figurája az Indiai-óceánon küzd az elemekkel, másrészt sokan bizonyára alapjáraton művészfilmként definiálnak egy olyan filmet, amelynek a 105 percében végig egyetlen embert mutatnak, és amelyben egy "God!"-ot és egy "Fuck!"-ot leszámítva egyetlen mondatnyi dialógus sincs.

Robert Redford az All Is Lost című filmben

Készült már több kiváló film extrém természeti körülmények közt a túlélésért küzdő figurákról, például a Zuhanás a csendbe és a 127 óra, de Chandor filmje puritánságában különbözik ezektől: tényleg csak egyetlenegy szereplő van, és nincsenek visszapillantások, hallucinációk, álmok vagy belső monológok, amik megtörnék a tenger kérlelhetetlen egyhangúságát. Ehhez a merész döntéshez nagyon következetesen tartja magát végig. Nem tudunk meg egyáltalán semmit Redford figurájának múltjáról, nem tudjuk, hogy honnan tart hová és miért a vitorlásán. Annyi tudunk, hogy egy baleset következtében kilyukad a hajója oldala, és onnantól kezdve nyolc napon keresztül harcol a túlélésért.

Robert Redford az All Is Lost című filmben

Mindebből következik, hogy a film meglehetősen technikai: a játékidő jelentős részét az teszi ki, hogy Redford érzelemmentesen, pragmatikusan próbálja kezelni a helyzetet. Betapasztani a lyukat, kipumpálni a hajóba befolyt vizet, felvenni a kapcsolatot a külvilággal, és így tovább, mikor milyen újabb életveszélyes probléma merül fel. Úgy sejtem, azok a nézők, akik maguk is vitorláznak, halálra fogják parázni magukat a film közben, annyira reális, gyakorlatias az egész (de legalább kapnak számos hasznos tippet is, például, hogy mit kell tenni, ha már napok óta hánykolódnak a tengeren ivóvíz nélkül), aki pedig még sosem vitorlázott, egész biztosan megfogadja a film alatt, hogy soha életében nem próbálja ki.

A szenvtelen Redford helyett a kissé klisés, nyálas kísérőzene szállítja az érzelmeket, ami nem a legszerencsésebb döntés, ha már Chandor idáig elment, jobb lett volna, ha a zenéről is lemond. De az hatásos és hiteles, hogy ennek a kemény, névtelen férfinak az arcán csak a vége felé kezdenek felbukkanni érzések, amikor már tényleg nincs más hátra, mint a végső kétségbeesés. Az All Is Lost nem tökéletes film, de legalább bátor.

Palvin Barbara eszetlenül vagány

filmklub — Tue, 21 May 2013 22:09:54 GMT

A cannes-i filmfesztivál tovább zakatol, és ahogy kisütött végre a nap, mintha a sztárok is kivirultak volna. A hatodik és hetedik napon szebbnél szebb színésznők vonultak fel a vörös szőnyegen: Marion Cotillard és Jessica Chastain egyaránt istennőként mutatkoztak, Sharon Stone továbbra is keményen állja a sarat az idő múlásával szemben, Palvin Barbara pedig bebizonyította, hogy a fodros selyemruhákon túl is van élet.

Túl meleg Hollywoodnak

Onozó Róbert — Tue, 21 May 2013 22:00:00 GMT

Steven Soderbergh az első filmjével, a Szex, hazugság, videóval Arany Pálmát nyert 1989-ben, így stílusos, hogy visszavonulása előtti utolsó filmje is Cannes-ban debütáljon, még ha az amerikai filmstúdiók moziforgalmazásra alkalmatlannak találták is a Behind the Candelabrát. A látványosan meleg zongoraművész, Liberace élettörténete jutalomjáték Michael Douglasnek és Matt Damonnak, valamint nem utolsósorban egy új korszak kezdete a mozi és tévé viszonyában.

Clive Owen ismét szabadlábon

Varga Dénes — Tue, 21 May 2013 16:44:58 GMT

A Cannes-i premierrel egy időben kijött az első előzetes a Blood Ties című francia-amerikai koprodukcióban készült bűnügyi drámához. Ha nem szerepelnének benne olyan ismert, mai színészek, mint Clive Owen, Mila Kunis, Billy Crudup, Marion Cotillard, vagy Matthias Schoenaetrs az ember akár azt is hihetné, hogy ez a film tényleg 1974-ben készült, annyira magán viseli a hetvenes évek tipikus zsarufilmjeinek a stílusjegyeit. A frizurák, autók, a zenék, és persze a brooklyni utcakép, mind a retro hangulatot erősítik, nem beszélve A keresztapában és sok más korabeli filmben szereplő James Caan feltűnéséről. Kérdés azonban, hogy a francia, angol, illetve belga szereplők vajon mennyire lesznek hitelesek New York-i gengszterként, vagy utcalányként. Annyira régen volt már a Francia kapcsolat, vagy a Serpico, hogy szuper érzés lenne egy olyan filmet látni, amely nem csak a külsőségek szintjén hozza vissza a nagy elődök hangulatát.

A kritikák alapján nem annyira akciódús, inkább karakterközpontú alkotás a Blood Ties. Clive Owen egy börtönből frissen szabadult bűnözőt alakít, akinek a bátyja (Billy Crudup) rendőr, és láthatóan feszültséggel teli a kapcsolatuk. Owen megpróbál jó útra térni és egy autószervizben vállal munkát, ahol összemelegszik az egyik munkatársával (Mila Kunis), de eközben feltűnik az exfelesége (Marion Cotillard) is, aki most prostituáltként dolgozik.

Jó előjel, hogy a Blood Ties-t az a Guillaume Canet rendezte, aki a Senkinek egy szót se! című thrillerrel már bizonyított. Ugyanakkor az első kritikák inkább fanyalgóak, mint pozitívak: a színészi játékot általában dicsérik, de a filmet magát zavaróan egyenetlennek, és szükségtelenül hosszúnak találták. A szerkesztőségből Varga Ferenc megnézte a Blood Ties-t Cannes-ban, és azzal együtt, hogy szerinte nehéz ebben a műfajban újat mutatni, korrektnek nevezte azt. Clive Owen alakítását emelte ki még villámértékélésében. A Guardian kritikusa a nagy többséggel ellentétben lelkesen reagált a filmre. Felüdülésként élte meg, hogy a sok egyedi ízesítésű dráma után végre egy minőségi gyorskaját is fogyaszthatott a fesztiválon. Az eddigi vélemények alapján, valószínűleg azoknak fog csak igazán tetszeni a film, akik egyébként is rajonganak a műfajért, illetve a Blood Ties-ban ábrázolt korszakért.

Róma, a felszínesség városa

Bujdosó Bori — Tue, 21 May 2013 14:30:06 GMT

Paolo Sorrentino La grande bellezza című, Cannes-ban versenyző új filmje éppolyan remekül kivitelezett alkotás, mint a korábbiak, de két és fél órán át sekélyességben fetrengeni fárasztó.

A Coen testvérek elszomorodtak

Bujdosó Bori — Mon, 20 May 2013 08:58:07 GMT

A Coen testvérek az Inside Llewyn Davisszel már kilencedszer szerepelnek a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában, és most nagy meglepetést okoztak. Új filmjük magán hordozza a jellegzetes Coen-jegyeket, például a karakterekből fakadó, fanyar humort, de közben annyira szomorú, hogy utána az élet hiábavalóságán mélázva bóklásztunk a Croisette-en.

Nicole Kidman testét ajkak borítják

filmklub — Sun, 19 May 2013 23:56:42 GMT

A cannes-i filmfesztivál negyedik és ötödik napján a furcsa ruhakivágások és dekoltázsok dominálták a vörös szőnyeget. A kínosabbnál kínosabb melléfogások mellett üdítő kivétel volt Kirsten Dunst, Carey Mulligan pedig Justin Timberlake-et hozta magával kiegészítőnek.

A chilei gyerekek csontvázzal álmodnak

Varga Dénes — Sun, 19 May 2013 15:18:30 GMT

Filmtörténeti jelentőségű bemutatóra került sor a hétvégén Cannes-ban. Huszonhárom évvel a The Rainbow Thief után új filmmel jelentkezett a lenyűgözően őrült fantáziával rendelkező (A vakond, A szent hegy) Alejandro Jodorowsky, ráadásul a The Dance of Reality-ről (La danza de la realidad) írt első kritikák kivétel nélkül mind pozitívak. Állítólag ez a legkönnyebben befogadható filmje az idős chilei mesternek, de persze most sem hiányoznak a védjegyévé vált meghökkentően furcsa, szürreális képsorok: az előzetesben egy csillag alakú jelvény megelevenedik, és ezzel a frászt hozza a főszereplő kisfiúra, máskor meg csontváznak öltözött, vagy éppen óriási koponyát viselő alakok figyelik őt.

A film önéletrajzi ihletésű, és Jodorowsky saját gyerekkorának színhelyére, a chilei Tocopilla városába kalauzol el minket. Azt persze, hogy a látottakból mi az, ami valóban megtörtént, és mi csupán a képzelt szüleménye, lehetetlenség lesz kibogozni. A rendező fiatal alteregóját hiába próbálja az apja bátorságra nevelni, a kisfiú elájul a félelemtől egy tűzoltó temetésén. Különös egy családja van a gyereknek: az apa balos meggyőződésű forradalmár, aki Ibanez tábornok megölését tervezi, az anya pedig nem feladva operaénekesi ambícióit, állandóan áriázva beszél. Jodorowsky tehát visszatért, és ez simán megérdemel egy háromszoros hurrát, vagy akár még sokkal többet is. Most még annyi kellene a teljes boldogsághoz, hogy egy bevállalós forgalmazó elhozza ezt a filmet Magyarországra.

Meggörbül a tér, annyira vagány

Varga Dénes — Sun, 19 May 2013 14:59:28 GMT

J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy felszínes, gyakran zűrzavaros, ugyanakkor humoros, és elképesztően látványos kalandfilmet rendezett. Vannak benne hibák, de ezek most minket nem zavartak, mivel két órára űrhajó-makettel visítva rohangáló gyereket csinált belőlünk a film.

Meghalt Alekszej Balabanov

filmklub — Sun, 19 May 2013 13:19:56 GMT

54 éves korában szívrohamban elhunyt Alekszej Balabanov orosz filmrendező. Nem önmagában fontos, mégis beszédes körülmény: Dmitrij Medvegyev miniszterelnök azonnal sietett kifejezni részvétét, jelezve, fenemód szerette Balabanov filmjeit. Így volnék ezzel magam is.

Így szép a halál

Bujdosó Bori — Sat, 18 May 2013 22:09:52 GMT

Attól, hogy valaki tapasztalt színésznő, nyilván nem feltétlenül lesz rögtön magabiztos rendező, de a mintegy harminc éve a pályán levő Valeria Golino (Esőember, Grazia szigete) első filmje egy határozott elképzelésekkel rendelkező, biztos ízlésű filmest sejtet. A cannes-i Un Certain Regard-szekcióban bemutatott Miele (Méz) egy Miele álnéven dolgozó, harmincéves nőről szól, aki abból él, hogy a kutyák elaltatására való szerrel, amit Mexikóból hoz be, gyógyíthatatlan betegeknek segít meghalni. Először csak egy üvegajtó mögött jövő-menő foltként látjuk meg Mielét, nem adja magát könnyen ez a figura. Mindig szól a zene a fülében korlátot húzva önmaga és a többi ember közé, amikor bulizik, akkor is egy üvegfalon keresztül flörtöl csak, egyedül, nagy elszántsággal úszik a tengerben, olyankor a víz zárja ki a külvilágot.

Jasmine Trinca a Miele című filmben

Nem csoda, hiszen hivatása illegális, még a szeretőjének sem beszél róla, olyan, mintha az egész élete titokban zajlana. Ezzel éles ellentétben az arca és tekintete, amit Pohárnok Gergely operatőr (interjúnk) sokszor egészen közelről fürkész, bizalomgerjesztő és nyílt, igazi segítő szakmára termett arc. Ahogy apránként egyre többet megtudunk erről a magányos lányról, kiderül, hogy eredetileg egy másik segítő pályán indult el, de valószínűleg egy fájdalmas, személyes élmény letérítette róla. Golino nem rágja a szánkba ezeket a részleteket, és nem is kell, a Mielét alakító, bámulatosan szép Jasmine Trinca arca elég a történet elmeséléséhez. Meg az erős képek: a kamera szinte sosem vándorol túl messze ettől a folyton mozgásban levő, saját maga elől menekülő figurától, és közben mégis beszívjuk a sós levegő illatát a napszítta tengerparti házban, ahol lakik, kicsit belekóstolunk Mexikóba, álmodunk az Alpokról, utazunk vele együtt.

Miele egyik új kuncsaftja egy Grimaldi nevű, idősödő férfi (Carlo Cecchi), aki szemben a többséggel, nem kéri a lány asszisztenciáját, csak a szert, hogy így kényelmes magányban követhessen el öngyilkosságot, és ne kelljen megalázó módon kiugrania az ablakon. Miele eladja neki a labradorrajzzal ékesített dobozba csomagolt mérget - a komor téma ellenére csomó humoros kis elem is van a filmben -, de aztán véletlenül megtudja, hogy Grimaldi nem gyógyíthatatlan beteg, egyszerűen csak nincs már kedve élni. A lány kiborul, ő nem azért űzi ezt a foglalkozást, hogy bárkit átsegítsen a túlvilágra, csakis gyógyíthatatlan betegekkel hajlandó foglalkozni.

Jasmine Trinca a Miele című filmben

Elkezd Grimaldi nyakára járni, hogy visszacsinálja az üzletet, de a férfi erről hallani sem akar. A tomboló Miele először vitapartnerré szelídül (szerencsére nem csúszunk bele túlságosan a szájbarágós moralizálásba), és miután egyik sem győzte meg a másikat az igazáról, elkezdenek megismerkedni egymással. Találkozásaik alapvetően megváltoztatják mindkettőjük életét, de ezt Golino olyan hétköznapi módon tálalja, hogy akár hiányolhatjuk is a súlyosabb, húsba vágó drámaiságot. A lezárás talán már kicsit túlságosan is kerek, az utolsó jelenetet elhagyhatta volna (sokatmondó, hogy a cannes-i sajtóvetítésen kit